Csikók, lovak belovaglása, átlovaglása

Fontosnak tartom a ló és az ember közötti bizalom - barátság kiépítését. Ennek az elvnek megfelelően több éves gyakorlattal vállalom csikók nyereg alá szoktatását, alapkiképzését, elrontott lovak átlovaglását.

Mikor kezdjünk a csikó kiképzéséhez?

A csikók kiképzését 3 vagy még inkább 4 éves korban célszerű elkezdeni.


Mit kell tudni a belovaglásról?

Ha idő előtt kezdjük terhelni a lovat, mozgatószervrendszerében visszafordíthatatlan károkat okozhatunk, így a ló hamarabb elhasználódik majd. A másik szempont, hogy a csikónak is el kell érnie egy bizonyos szellemi érettséget, hogy a munkára, lovasára tudjon figyelni.

Mindenképpen érdemes a fokozatosságra törekedni. 3 éves kor előtt a sok mozgás, nagy karám tesz jót nekik. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kezdhetünk el foglalkozni a lóval, képezni őt. Erre a célra a körkarámozást, a földről való munkát javaslom.

A csikók fajtától függően átlagban 3-4 éves korban érik el fejlődésükben azt a szintet, amikor csont- és izomszerkezetük, állóképességük megfelelő a nyereg és a lovas súlyának kellő elviselésére. Gondoljunk csak bele, ha korábban kezdünk lovunk belovaglásába, az olyan számukra, mintha egy 12 éves gyermekkel cementes zsákot cipeltetnénk a hátán.

A betanítás általában 3 hónapot vesz igénybe, természetesen ez változhat a csikó szellemi képességétől, felfogásától függően. Mi emberek sem vagyunk egyformák, kinek több, kinek kevesebb időre van szüksége, hogy megtanuljon valamit.

A kiképzést napi terv szerint végzem, havi vállalási összeg 30.000,- Ft.

A Galagonya Lovasfarm http://www.galagonyafarm.hu  a képzés ideje alatt bértartásban gondoskodik  a csikó takarmányozásáról, ápolásáról. Ennek feltételeiről kérem szíveskedjen a Farm gazdasági vezetőjével, Schuszter Sándornéval (tel:0620-3346877) egyeztetni.























Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 21
Havi: 108
Össz.: 40 423

Látogatottság növelés
Oldal: Belovaglás feltételei
Csikók, lovak belovaglása, átlovaglása - © 2008 - 2024 - csikobarat.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »